Az Alchemy CATALYST volt a világ első azon számítógépes fordítást segítő eszköze, mely teljes körű vizuális környezetet biztosított a honosítók számára. Cirka három hete jelent meg az Alchemy CATALYST 8.0, s e patinás szoftver fejlesztői ismételten sok újdonsággal lepték meg felhasználóikat.
Hosszú idő – több, mint két év – telt el a 7.0-s verzió megjelenése óta. A digitális alkimisták eközben szorgalmasan nem tétlenkedtek, többek közt kidolgozták a TBX-támogatást (TBX = Term Base eXchange; Nyílt, XML-alapú, a LISA és az ISO által jóváhagyott. nemzetközi szabvány a strukturált terminológiai adatok cseréjéhez).
Új védjegy az ezType névre keresztelt funkció, mely a fordító munka elősegítésének új formája. Az ötlet nem új, a mobiltelefonokból ismerős lehet: ahogy gépeljük be a szöveget, a rendszer javaslatokat kínál fel a szavak kiegészítésére. A program ugyanis figyeli a fordítás során leütött billentyűket, majd ellenőrzi a szószedet javaslataiban és az eredeti forrásszövegben az egyezőségeket, s automatikusan kiegészíti a szót vagy kifejezést.
A korábbi verziókban a program saját helyesírás-ellenőrzőjével javíthattuk ki az elgépeléseket. Azaz javíthattuk volna, ha lett volna magyar szótár. Most viszont a program beállításaiban kiválaszthatjuk a Microsoft Word szótárait, amennyiben telepítettük a rendszerre e sokak által használt szövegszerkesztőt. A Catalyst a fordítási eszköztáron piros színnel jelzi a hibásan írt szavakat.
Meglepődtem, amikor az eszköztáron felfedeztem a "Machine Translate" gombot. El nem tudtam képzelni, miért kellett ötvözni a gépi fordítást a kézi fordítással. Aztán utánaolvasva kiderítettem, ez arra jó, hogy ha a program nem talál egyező szót a fordítómemóriában, akkor egy ingyenes, webes gépi fordító szolgáltatáshoz csatlakozva tud javaslatot adni az épp kijelölt részre, így a fordító mindig kaphat ötletet a fordításhoz a munka során. Aztán egy kis üröm az örömben: a felkínált nyelvek között nincs a magyar, és nem találtam meg, miképp lehet másik szolgáltatáshoz csatlakozni.
Sorolhatnám még az újdonságokat, de azokat már inkább az Alchemy Catalyst 8.0 Localizer és Developer/Pro Edition tulajdonosai élvezhetik.